Megszülettem, éltem és most nagy valószínűséggel meg is fogok halni hamarosan.
- És..- piszkáltam pulcsim cipzárját.- Hogyan akar megölni?- nem gondoltam volna, hogy felteszem valakinek ezt a kérdést.
- Erről tényleg nem tudhatsz, ezt nem mondom el.
- De..
- Nem, Hannah!- szakított félbe.- Ahogy..Ahogy olvastam, éreztem, hogy egyre tehetetlenebb vagyok. Szörnyű volt, ahogyan leírta azokat a szavakat, de..Inkább ne beszéljünk róla.- nyitotta ki a kocsi ajtót. Zaklatott lett. Annyira nem lehet durva. Vagy talán mégis? Justin erős srác, de így megviselné?
- Gyere.- fogta meg a kezem egy mosoly kíséretében.- Holnap hazaviszlek, de ma nem engedlek sehova sem.- ölelt meg szorosan.
- Héé!- kiáltottam fel, amikor majdnem megfojtott.
- Azt hittem, hogy te már halhatatlan vagy és nem fáj semmi se!- nevetett.
- Tény és való, hogy megedződtem ebben a pár hónapban, de ennyire nem.- nevettem vele együtt.
Bementünk Justin házába, majd egyből ledobtam magam a kanapéra. Justin követte a példámat.
- Úgy sajnálom, hogy ezeken kellett keresztül menned. Nem ezt érdemled.- nézett mélyen a szemembe.
- Nem tudunk mit tenni ellene. Ez van. Nem jó ez az egész. Nem így terveztem az életemet. De legalább egy jó van az egészben.
- És mi az?- nézett rám mogyoró barna szemeivel.
- Te.- mosolyogtam rá, ő pedig vissza, majd megcsókolt.
Végre megint biztonságban vagyok.
- Aludjunk?- pillantott rám.
- Igen.- néztem az órára, ami már majdnem éjfélt mutatott.
Felmentünk, lezuhanyoztunk, majd lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel..illetve délben, amikor felébredtem, Justin már nem volt mellettem, csak egy cetli,
' Dolgozni mentem. ' felirattal.
Olyan, mintha a tegnapi nap megsem történt volna. Olyan hirtelen és váratlanul történt minden. Nem erre számítottam.
Lassan és még mindig álmosan kikászálódtam az ágyból, majd lementem. Csináltam magamnak pirítóst, majd miután megettem visszamentem felöltözni.
Reggeli készülődés közben azon gondolkodtam, hogy mi van ha Luke már megint Justin előtt jár egy lépéssel? Ha mindent tud, hogy én itt vagyok és Justin munkában? Rámrúgja az ajtót, és egy határozott lövéssel a másvilágba küld.
- Hannah kussolj!- szólítottam fel magamat hangosan.
Ilyeneken gondolkodom és magamra hozom a frászt. Hogy ezeket a gondolatokat eltereljem, pakolni kezdtem. Ahogy pakoltam, találtam a földön egy papírt. Biztosan Justiné. Beleszerettem volna olvasni, de nem tehetem. Lehet titkos infó, és ha kiderül, hogy tudom, be leszek börtönözve vagy ami mégrosszabb kivégeznek. De amiről nem tud az nem is fáj neki.
Végül a kíváncsi énem győzött, így kinyitottam.
' Bieber! Nem tudod, hogy mibe keverted a drága kis barátnődet. Eddig még megmenekült, de azt megígérhetem neked, hogy amint a kezem közé kerül, soha többet nem látod. Kegyetlenül fogok véget vetni az életének, és te nem tudsz az utamba állni. Az ágyhoz fogom kötözni és megerőszakolom, de nem csak én, hanem az összes emberem, de te nem tudsz semmit sem tenni. Utána két kés segítségével, lassan, hogy fájjon neki, halálra szurkálom, de még mindig nem tudsz semmit sem tenni, Bieber! SEMMIT. A helyedben nagyon vigyáznék rá, mert tudom, hogy hol van és azt is, hogy ha egyedül hagyod és csak arra fogsz feleszmélni, hogy nincs többé. '
Amikor elolvastam a levelet, leültem az ágy szélére. Szóval így érne véget a nyomorult életem? Eszméletvesztésig erőszakolnak és késsel gyilkolnak meg? Nem tudom. Luke most nagyon ideges, és képes erre. Félek. Félek, mert egyedül vagyok itthon és ő tudja. Tudja minden mozdulatomat.
- Miért olvastad el?- szólt egy hang a hátam mögül. Jól tudtam kié és azt is tudtam, hogy most dühös.
- Nem állt szándékomban, csak..csak nem tudtam mi ez és..- néztem rá, de beszélni alig bírtam a félelemtől.
- Hannah..- sóhajtott Justin, majd elém sétált és leguggolt.- Nem hagyom, hogy ezt megtegye veled.- vette ki óvatosan a levelet a kezemből.- Megígérem, hogy elfogjuk kapni, oké?
Bólogattam. Most már értem, miért volt annyira zaklatott, amikor felhozta a témát.
- Kérlek ne hagyj egyedül soha!- öleltem meg szorosan.
- Nem foglak, megígérem. Nem engedem, hogy bántson. Országos körözést adtak ki rá. Nem tud elmenekülni.
- És azt..Azt tudni, hogy visszajött már Los Angelesbe?- kérdeztem tőle még mindig a félelem hatalmába kerülten.
- Ma reggel jött egy bejelentés, hogy látták a..- hagyta félbe mondatát.
- Hol Justin?- szorongattam a kezét.
- Semmi..- próbált bíztató mosolyt küldeni felém, de nem enyhült a félelem.
- Hol Justin?- rántottam vissza, amikor fel akart állni.
Mindenhova nézett, csak a szemembe nem.
- Justin!- szólítottam fel erőteljesebben.
- A ház előtt.- pillantott rám.- Ezért is jöttem haza.
- Úristen..
- Hé-Hé! Ne ess pánikba! Holnaptól kommandósok fogják figyelni a házat, nem eshet bántodásod.- simította kezét az arcomra.
- De akkor is!- álltam fel és az ablakhoz sétáltam.
- Hannah, bízz bennem!- jött utánam, de hirtelen megtorpant.
- Mi az?- kémleltem szemeimmel.
- Feküdj le!- szólított fel.
- Mi?- értetlenkedtem, de akkor már rám vetette magát és csak a felettünk elhaladó golyók és az ablaküveg törését hallottam.
Golyózáporok folyamatos áradata vett célba minket és tehetetlenek voltunk.
- Kússz el az ajtóig, majd menj le, utána a pincében az elágazásnál fordulj jobbra, majd kifogsz kötni egy biztonságos helyen, világos? - kiabált Justin, ő pedig elindult tök más irányba, válaszomat meg sem várva.
Parancsának eleget téve, elkúsztam az ajtóig, majd lerohantam a lépcsőn. Mintha Luke átlátna a falakon, úgy árasztotta el az egész házat golyókkal. Tuti nem egyedül van.
Kinyitottam a pinceajtónak hitt csapóajtót, lemásztam, majd elindultam. Telefonom segítségével világítottam magamnak az utat. Hatalmas robbanást hallottam a fentről.
- Justin!- ejtettem ki hangosan a nevét, majd rohantam vissza a csapóajtóhoz, de hiába. Nem tudtam kinyitni.
Nem volt más választásom, elindultam.
Elértem az elágazóhoz, majd jobbra mentem. Csak mentem, csak mentem és csak mentem. Sosem volt vége az alagútnak. Miután legalább negyed órát sétáltam, sőt rohantam a földalatt, észre vettem egy EXIT feliratot, majd pár lépéssel később egy létrát és egy újabb csapóajtót. Felmásztam majd megpróbáltam kinyitni azt. Nagy nehézségek ellenére, de sikerült és egy dobozokkal teli szobába kötöttem ki. Felmásztam, majd elindultam, ki az ajtón. Amikor kiléptem, rengeteg szempárral találtam magam szemben.
Csak álltam és bámultam őket.
- Hannah!- szólt egy ismerős hang.
- Scooter!
- Te mit keresel itt?- nézett értetlenül.
- Justin házát célkeresztben vették, majd elindultam ezen a titkos alagúton, de hallottam egy robbanást, és amikor vissza akartam menni már nem tudtam és..- hadartam a szavakat, de Scott félbeszakított.
- Várj, várj, nyugi! Felrobbantották Justin házát? És ő hol van?
- Nem tudom, Scoo keresd meg kérlek!- sírtam.
- Minden egység Justin házához!- ordibálta dühösen.- Gyere!- ragadta meg a karom, majd az irodájába vitt.- Itt maradsz, amíg nem jövök, világos?
Bólogattam.
Scooter felkapta fegyvereit, golyóálló mellényét, majd kiviharzott.
Remegtem a félelemtől. Nem tudtam másra gondolni, csak Justinra. Vajon él még? Hol lehet most? Megannyi kérdést tettem fel magamnak, amikre nem sikerült válaszolnom.
Úgy egy órán keresztül egyedül ültem, amikor Scott benyitott.
- Hol van?- rohantam hozzá.
- Nem találtuk meg. Két lehetőség van: Rosszabb esetben Luke elvitte, de ha szerencséje volt, akkor kimenekült.
- Az én hibám..- temette arcomat a kezeimbe.
- Nem, dehogy! Nem a te hibád! Ne aggódj Justinért, erős srác ő. És szerencsére semmi jel nincs arra, hogy a házban maradt volna.- magyarázta, majd leült a székébe és elmélkedni kezdett.
Leültem vele szembe.
- Úristen!- nézett a hátam mögé, majd felugrott.
Hátra néztem, és megpillantottam Justint. Úgy nézett ki, mintha egy háborús övezetből lépett volna ki, ahol majdnem ott maradt. Lőtt sebét fogta, arca és ruhája igencsak piszkos volt.
- Justin.- rohantam oda hozzá, majd megöleltem.
- Hannah!- szorított magához egy kézzel.
- Justin, soha többet ne csinálj ilyet, megértetted?
- Nem fogok, édesem!
- Ülj le ide, Justin!- mondta Scooter, majd előkapta az elsősegély dobozt.
Justin leült, majd feltűrte pólója ujját, hogy Scoo hozzáférjen sérüléséhez.
- Nagyon komoly?- kérdeztem tőle.
- Eléggé.- mondta.- Ez most fájni fog, öreg!- majd Justin már sziszegett is a fájdalomtól. Scoo egy igencsak nagy golyót távolított el Justin felkarjából.
- Ez ugye nem az amire gondolok.- nézte Justin a töltényt.
- De. Ez pontosan az, amire gondolsz.
Nem értettem őket.
- Mi a baj?- szálltam be harmadikként a beszélgetésbe, de nyilvánvalóan én voltam az értetlen.
- Ilyen töltényt csak mesterlövészek használnak. Köztudott, hogy Luke nem jó mesterlövész.- magyarázta Scoot.
- De ha nem Luke, akkor ki?
- Bryan Adams. Aki katonaként szolgált, de elbocsátották, amikor kiderült, hogy információkat ad le az ellenfélnek.- mesélte tovább.
- De ő nem a börtönben ül?- szólalt fel Justin.
- Ezek szerint kiengedték. Mégegy ellenfelet gyűjtöttünk magunk mellé, srácok.- nézett rám és Justinra felváltva.
- Most mi lesz?
- Körözést adunk ki Adams-re is és lesz egy két szavunk hozzá.- kötötte be Justin kezét, miközben magyarázta tervét.
- Most ez azt jelenti, hogy nem egy emberre hanem már kettőre kell figyelnem?
- Igen, azt.- mondta Scoo.- Megyek, elintézem Adams elfogatási parancsát.- majd kiment.
- Mi a baj?- kérdezte Justin.
- Sose lesz vége.
- Nyugi, ne aggódj! Már célvonalban vagyunk.
- Úgy megijedtem, amikor hallottam a robbanást. Visszaakartam menni, de nem nyílt ki.
- Itt vagyok, már nem kell aggódnod!- adott egy puszit a homlokomra.
- Srácok!- rontott be Scoot. - Vendégünk van!
Justinnal egymásra néztünk, majd Scootert követtük a kihallgató szobába.
Az üvegen keresztül megláttuk Bryan Adams-et.
Feladta magát..
Hellóka skacok!:) Köszönöm a kommenteket!:) Ez lett volna az utolsó előtti rész, remélem tetszett!:)
xx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése