Part 24.: It's over..

Justin berontott a szobába, majd letámadta Adams-et.
- Justin! Justin! Fejezed be!- szedte le róla Scooter.
- Nyugi!- segítettem Scoonak lefogni Justint, mert tombolt benne a düh.
- Te vagy Hannah?- nézett rám.
- Nem mindegy az neked?- vágott közbe Justin.
- Szóval igen. Picsába..- szűrte ki fogai közül.
- Miért?- kérdeztem félénken.
- Ja semmi. Csak Lukenak nem sikerült a terve.- nevetett.
- Milyen terve?- értetlenkedtem.
- Azt tervezte, hogy majd én feladom magam, és még engem itt kihallgatnak, addig téged megöl, mert senki nem vigyáz rád. Aztán ha kinyírt, akkor kiszabadít engem is. Most nem csak ő baszott rá, hanem én is.- magyarázta. Ahogy elnézem pártatlan: azaz csak a saját érdekeit nézi.
Meséje után nem szóltam semmit, hanem fogtam magam és kimentem.
- Hannah! Hova mész, Hannah?- rohant utánam Justin.
- Haza.- feleltem neki lazán.
- Te hol voltál? Nem hallottad, hogy a házadhoz megy?- akadt ki.
- De. Tisztán hallottam, hogy Luke ott van, de csak így tudjuk elkapni. Ha most odamegyek ő is ott lesz. Gyertek utánam kicsit később.- indultam meg.
- Nem.- ragadta meg a kezem.- Nem mész sehova! Majd elkapjuk máshogy, de nem így! Nem kockáztatunk. Ha most odamész lehet, hogy szó nélkül megöl.
- Engem már az sem érdekel, Justin. Most már nem halogathatjuk! Kérlek.
- És ha megöl?- kérdezte higgadtan, de hangjában félelmet véltem felfedezni.
- Akkor teljesíti a célját.
Nem szólt semmit, csak a kocsi kulcsát a kezembe nyomta és hátat fordított.
- Minden egység Hannah Williams házához! Tíz perc múlva indulunk!- ordibálta.
Akkor ez egy igen.
Rohantam az autójához, majd beszálltam és elindultam.
* Justin Bieber szemszöge *
- Justin! Justin!- kiabált Scooter.
- Mi van?
- Hol van Hannah?
- Hazamegy.
- Haza?- fordított magával szembe, vállamnál fogva.
- Igen haza. Nem hallottad? Elmondjam mégegyszer?- mondtam neki bunkón.- És igen tudom, hogy Luke is ott van. Mindjárt utána megyünk és elkapjuk.
- Te tiszta hülye vagy.- mondta.- Rohadtul nem csak Luke van ott. Ott van az egész gárdája! Justin! Megfogják ölni!- mondta halál komolyan.
- A kurva életbe!- rohantam ki az autókhoz. Már csak Scoo ' Minden egység Williams házához, most! ' mondatát hallottam.
Erre nem gondoltam. Csak Luke levele járt a fejemben: ' Megerőszakolom, de nem csak én, hanem az összes emberem...'
Ha ez megtörténik, csak én leszek a hibás. Próbáltam hívni Hannaht, de nem vette fel.
- Picsába, Hannah!- dobtam az anyósülésre a mobilom.
Nagyon gyorsan vezettem, hátha utolérem.
Amikor a házához értem, már az ajtó felé tartott.
- Hannah!- kiabáltam neki, mire megfordult.- Ne menj be!- indultam meg felé, de egy lövést hallottam.
Hannah megtorpant és arra várt hogy én vagy ő esünk össze, de csak egy figyelmeztető lövést adtak le, ami a lábam előtt ért földet.
- Szia Justin!- kiabált az ablakból jókedvűen Luke.- Mizu?
Tudtam, hogy most nincs menekvés.
- Van számodra egy nagyszerű műsorunk! Gyere szívesen várunk!- a levélről beszélt.
- Tedd le a fegyvered, tesó!- szólalt meg mögöttem egy mély hang.
Nem volt választásom, ledobtam.
- Most pedig befelé!- lökött rajtam egyet.
Hannah az ajtóban odafutott hozzám, majd megölelt.
- Sajnálom Justin, igazad volt!- súgta a fülembe.- Amint tudsz, menekülj, oké?- mondta még mindig halkan.
- Nem, nem foglak itthagyni!
- Na takarodjatok be!- bökött oldalba a fegyverével a szekrény ember.
A rémálomnak hitt szavak bekövetkeznek. Remélem Scoo és a csapat még azelőtt ideér, mielőtt megtörténne...
Felmentünk Hannah szobájába, ahol megpillantottam Luke-ot és még legalább 8 emberét.
- Justin!- veregetett vállon.- Látom érdekel a műsor.- vigyorgott.
Nem szóltam semmit. Hannah a kezemet szorongatta.
- Nézzétek a kis Williamset! Hogy bújik a védelmezőjéhez!- mondta Luke, majd minden embere nevetni kezdett.- Mitől félsz szépségem?- indult meg felé.
- Hozzá ne merj érni!- álltam Hannah elé.
- Justin! Te egy igazi hős vagy!- mondta gúnyosan.- Na takarodj!- majd Hannaht elkapta a mögöttünk álló ember, engem pedig egy másikhoz lökött Luke.
- Kezdődhet a műsor!- csak ennyit mondott, majd az ágyhoz rángatta. Hiába kapálóztam, nem tudtam kiszabadulni.
- Földre mindenki! Fegyvert eldobni!- rontott be Scooter úgy 20 külön egységessel.
Hannahoz rohantam, lehúztam magamhoz a földre, nehogy a golyók eltalálják. Igen. Lövöldözni kezdtek.
Valamelyik társam lelőtte Luke egyik emberét, aki pontosan mellénk rogyott össze. Én akartam megölni Luke-ot.
Felkaptam a férfi fegyverét. Még mindig a földön feküdtem, szememmel Torrentet kerestem. Hirtelen megpillantottam, hogy az ablakon akar kimászni. Nem haboztam. Lőttem. Eltaláltam. Testét elhagyta az erő, így kizuhant. Nem kérdés, hogy túlélte e.
- Veszély elhárítva! Ismétlem! Veszély elhárítva!- mondta valaki, de nem Scooter. Pedig ezt ő szokta mondani. Már ekkor tudtam, hogy baj van.
Hannahval felálltunk. Emberek tetemei hevertek a földön.
- Főnök!- szólt az egyikük. Ránéztem.- Meghalt.- majd a földre nézett, és észrevettem Scooter tetemét.
- Ne, ne, ne!- rohantam oda.- Scooter! Kelj fel! Hallod? Kelj fel! Kurvára nem halhatsz meg! Scooter!- ordibáltam, de nem reagált. Meghalt.
Sírtam. Minden életben maradt egységes ember a földet pásztázta. Ők sem hitték el ahogy én sem és Hannah sem.
Odajött hozzám, majd megölelt.
- Nem halhatott meg, Hannah!- öleltem meg szorosan.
- Sajnálom, Justin!- súgta a fülembe.
Scoo nem csak a társam volt, hanem a legjobb barátom, és bele kell törődnöm, hogy nincs többé.


* Pár nappal később *
Scootert rangjához és hivatásához méltóan eltemettük. Még mindig hihetetlen, hogy nincs többé.
A Luke-ügyet hivatalosan is lezárhatjuk. Ami Hannaht illeti, a barátnőm. Már nem kell tartania senkitől és semmitől. Luke és az emberei meghaltak, Adams a börtönben rohad. Végre felébredtünk a rémálomból.
Vége van..


Ez lett volna az utolsó rész! Köszönöm minden kedves olvasónak a kommenteket, visszajelzéseket! :)
Előfordulhat, hogy olvashattok tőlem még ehhez hasonló fanfictionokat! :) Köszönöm mégegyszer!❤
xx

Part 23.: He gave up himself..

Megszülettem, éltem és most nagy valószínűséggel meg is fogok halni hamarosan.
- És..- piszkáltam pulcsim cipzárját.- Hogyan akar megölni?- nem gondoltam volna, hogy felteszem valakinek ezt a kérdést.
- Erről tényleg nem tudhatsz, ezt nem mondom el.
- De..
- Nem, Hannah!- szakított félbe.- Ahogy..Ahogy olvastam, éreztem, hogy egyre tehetetlenebb vagyok. Szörnyű volt, ahogyan leírta azokat a szavakat, de..Inkább ne beszéljünk róla.- nyitotta ki a kocsi ajtót. Zaklatott lett. Annyira nem lehet durva. Vagy talán mégis? Justin erős srác, de így megviselné?
- Gyere.- fogta meg a kezem egy mosoly kíséretében.- Holnap hazaviszlek, de ma nem engedlek sehova sem.- ölelt meg szorosan.
- Héé!- kiáltottam fel, amikor majdnem megfojtott.
- Azt hittem, hogy te már halhatatlan vagy és nem fáj semmi se!- nevetett.
- Tény és való, hogy megedződtem ebben a pár hónapban, de ennyire nem.- nevettem vele együtt.
Bementünk Justin házába, majd egyből ledobtam magam a kanapéra. Justin követte a példámat.
- Úgy sajnálom, hogy ezeken kellett keresztül menned. Nem ezt érdemled.- nézett mélyen a szemembe.
- Nem tudunk mit tenni ellene. Ez van. Nem jó ez az egész. Nem így terveztem az életemet. De legalább egy jó van az egészben.
- És mi az?- nézett rám mogyoró barna szemeivel.
- Te.- mosolyogtam rá, ő pedig vissza, majd megcsókolt.
Végre megint biztonságban vagyok.
- Aludjunk?- pillantott rám.
- Igen.- néztem az órára, ami már majdnem éjfélt mutatott.
Felmentünk, lezuhanyoztunk, majd lefeküdtünk aludni.
Másnap reggel..illetve délben, amikor felébredtem, Justin már nem volt mellettem, csak egy cetli,
' Dolgozni mentem. ' felirattal.
Olyan, mintha a tegnapi nap megsem történt volna. Olyan hirtelen és váratlanul történt minden. Nem erre számítottam.
Lassan és még mindig álmosan kikászálódtam az ágyból, majd lementem. Csináltam magamnak pirítóst, majd miután megettem visszamentem felöltözni.
Reggeli készülődés közben azon gondolkodtam, hogy mi van ha Luke már megint Justin előtt jár egy lépéssel? Ha mindent tud, hogy én itt vagyok és Justin munkában? Rámrúgja az ajtót, és egy határozott lövéssel a másvilágba küld.
- Hannah kussolj!- szólítottam fel magamat hangosan.
Ilyeneken gondolkodom és magamra hozom a frászt. Hogy ezeket a gondolatokat eltereljem, pakolni kezdtem. Ahogy pakoltam, találtam a földön egy papírt. Biztosan Justiné. Beleszerettem volna olvasni, de nem tehetem. Lehet titkos infó, és ha kiderül, hogy tudom, be leszek börtönözve vagy ami mégrosszabb kivégeznek. De amiről nem tud az nem is fáj neki.
Végül a kíváncsi énem győzött, így kinyitottam.
' Bieber! Nem tudod, hogy mibe keverted a drága kis barátnődet. Eddig még megmenekült, de azt megígérhetem neked, hogy amint a kezem közé kerül, soha többet nem látod. Kegyetlenül fogok véget vetni az életének, és te nem tudsz az utamba állni. Az ágyhoz fogom kötözni és megerőszakolom, de nem csak én, hanem az összes emberem, de te nem tudsz semmit sem tenni. Utána két kés segítségével, lassan, hogy fájjon neki, halálra szurkálom, de még mindig nem tudsz semmit sem tenni, Bieber! SEMMIT. A helyedben nagyon vigyáznék rá, mert tudom, hogy hol van és azt is, hogy ha egyedül hagyod és csak arra fogsz feleszmélni, hogy nincs többé. '
Amikor elolvastam a levelet, leültem az ágy szélére. Szóval így érne véget a nyomorult életem? Eszméletvesztésig erőszakolnak és késsel gyilkolnak meg? Nem tudom. Luke most nagyon ideges, és képes erre. Félek. Félek, mert egyedül vagyok itthon és ő tudja. Tudja minden mozdulatomat.
- Miért olvastad el?- szólt egy hang a hátam mögül. Jól tudtam kié és azt is tudtam, hogy most dühös.
- Nem állt szándékomban, csak..csak nem tudtam mi ez és..- néztem rá, de beszélni alig bírtam a félelemtől.
- Hannah..- sóhajtott Justin, majd elém sétált és leguggolt.- Nem hagyom, hogy ezt megtegye veled.- vette ki óvatosan a levelet a kezemből.- Megígérem, hogy elfogjuk kapni, oké?
Bólogattam. Most már értem, miért volt annyira zaklatott, amikor felhozta a témát.
- Kérlek ne hagyj egyedül soha!- öleltem meg szorosan.
- Nem foglak, megígérem. Nem engedem, hogy bántson. Országos körözést adtak ki rá. Nem tud elmenekülni.
- És azt..Azt tudni, hogy visszajött már Los Angelesbe?- kérdeztem tőle még mindig a félelem hatalmába kerülten.
- Ma reggel jött egy bejelentés, hogy látták a..- hagyta félbe mondatát.
- Hol Justin?- szorongattam a kezét.
- Semmi..- próbált bíztató mosolyt küldeni felém, de nem enyhült a félelem.
- Hol Justin?- rántottam vissza, amikor fel akart állni.
Mindenhova nézett, csak a szemembe nem.
- Justin!- szólítottam fel erőteljesebben.
- A ház előtt.- pillantott rám.- Ezért is jöttem haza.
- Úristen..
- Hé-Hé! Ne ess pánikba! Holnaptól kommandósok fogják figyelni a házat, nem eshet bántodásod.- simította kezét az arcomra.
- De akkor is!- álltam fel és az ablakhoz sétáltam.
- Hannah, bízz bennem!- jött utánam, de hirtelen megtorpant.
- Mi az?- kémleltem szemeimmel.
- Feküdj le!- szólított fel.
- Mi?- értetlenkedtem, de akkor már rám vetette magát és csak a felettünk elhaladó golyók és az ablaküveg törését hallottam.
Golyózáporok folyamatos áradata vett célba minket és tehetetlenek voltunk.
- Kússz el az ajtóig, majd menj le, utána a pincében az elágazásnál fordulj jobbra, majd kifogsz kötni egy biztonságos helyen, világos? - kiabált Justin, ő pedig elindult tök más irányba, válaszomat meg sem várva.
Parancsának eleget téve, elkúsztam az ajtóig, majd lerohantam a lépcsőn. Mintha Luke átlátna a falakon, úgy árasztotta el az egész házat golyókkal. Tuti nem egyedül van.
Kinyitottam a pinceajtónak hitt csapóajtót, lemásztam, majd elindultam. Telefonom segítségével világítottam magamnak az utat. Hatalmas robbanást hallottam a fentről.
- Justin!- ejtettem ki hangosan a nevét, majd rohantam vissza a csapóajtóhoz, de hiába. Nem tudtam kinyitni.
Nem volt más választásom, elindultam.
Elértem az elágazóhoz, majd jobbra mentem. Csak mentem, csak mentem és csak mentem. Sosem volt vége az alagútnak. Miután legalább negyed órát sétáltam, sőt rohantam a földalatt, észre vettem egy EXIT feliratot, majd pár lépéssel később egy létrát és egy újabb csapóajtót. Felmásztam majd megpróbáltam kinyitni azt. Nagy nehézségek ellenére, de sikerült és egy dobozokkal teli szobába kötöttem ki. Felmásztam, majd elindultam, ki az ajtón. Amikor kiléptem, rengeteg szempárral találtam magam szemben.
Csak álltam és bámultam őket.
- Hannah!- szólt egy ismerős hang.
- Scooter!
- Te mit keresel itt?- nézett értetlenül.
- Justin házát célkeresztben vették, majd elindultam ezen a titkos alagúton, de hallottam egy robbanást, és amikor vissza akartam menni már nem tudtam és..- hadartam a szavakat, de Scott félbeszakított.
- Várj, várj, nyugi! Felrobbantották Justin házát? És ő hol van?
- Nem tudom, Scoo keresd meg kérlek!- sírtam.
- Minden egység Justin házához!- ordibálta dühösen.- Gyere!- ragadta meg a karom, majd az irodájába vitt.- Itt maradsz, amíg nem jövök, világos?
Bólogattam.
Scooter felkapta fegyvereit, golyóálló mellényét, majd kiviharzott.
Remegtem a félelemtől. Nem tudtam másra gondolni, csak Justinra. Vajon él még? Hol lehet most? Megannyi kérdést tettem fel magamnak, amikre nem sikerült válaszolnom.
Úgy egy órán keresztül egyedül ültem, amikor Scott benyitott.
- Hol van?- rohantam hozzá.
- Nem találtuk meg. Két lehetőség van: Rosszabb esetben Luke elvitte, de ha szerencséje volt, akkor kimenekült.
- Az én hibám..- temette arcomat a kezeimbe.
- Nem, dehogy! Nem a te hibád! Ne aggódj Justinért, erős srác ő. És szerencsére semmi jel nincs arra, hogy a házban maradt volna.- magyarázta, majd leült a székébe és elmélkedni kezdett.
Leültem vele szembe.
- Úristen!- nézett a hátam mögé, majd felugrott.
Hátra néztem, és megpillantottam Justint. Úgy nézett ki, mintha egy háborús övezetből lépett volna ki, ahol majdnem ott maradt. Lőtt sebét fogta, arca és ruhája igencsak piszkos volt.
- Justin.- rohantam oda hozzá, majd megöleltem.
- Hannah!- szorított magához egy kézzel.
- Justin, soha többet ne csinálj ilyet, megértetted?
- Nem fogok, édesem!
- Ülj le ide, Justin!- mondta Scooter, majd előkapta az elsősegély dobozt.
Justin leült, majd feltűrte pólója ujját, hogy Scoo hozzáférjen sérüléséhez.
- Nagyon komoly?- kérdeztem tőle.
- Eléggé.- mondta.- Ez most fájni fog, öreg!- majd Justin már sziszegett is a fájdalomtól. Scoo egy igencsak nagy golyót távolított el Justin felkarjából.
- Ez ugye nem az amire gondolok.- nézte Justin a töltényt.
- De. Ez pontosan az, amire gondolsz.
Nem értettem őket.
- Mi a baj?- szálltam be harmadikként a beszélgetésbe, de nyilvánvalóan én voltam az értetlen.
- Ilyen töltényt csak mesterlövészek használnak. Köztudott, hogy Luke nem jó mesterlövész.- magyarázta Scoot.
- De ha nem Luke, akkor ki?
- Bryan Adams. Aki katonaként szolgált, de elbocsátották, amikor kiderült, hogy információkat ad le az ellenfélnek.- mesélte tovább.
- De ő nem a börtönben ül?- szólalt fel Justin.
- Ezek szerint kiengedték. Mégegy ellenfelet gyűjtöttünk magunk mellé, srácok.- nézett rám és Justinra felváltva.
- Most mi lesz?
- Körözést adunk ki Adams-re is és lesz egy két szavunk hozzá.- kötötte be Justin kezét, miközben magyarázta tervét.
- Most ez azt jelenti, hogy nem egy emberre hanem már kettőre kell figyelnem?
- Igen, azt.- mondta Scoo.- Megyek, elintézem Adams elfogatási parancsát.- majd kiment.
- Mi a baj?- kérdezte Justin.
- Sose lesz vége.
- Nyugi, ne aggódj! Már célvonalban vagyunk.
- Úgy megijedtem, amikor hallottam a robbanást. Visszaakartam menni, de nem nyílt ki.
- Itt vagyok, már nem kell aggódnod!- adott egy puszit a homlokomra.
- Srácok!- rontott be Scoot. - Vendégünk van!
Justinnal egymásra néztünk, majd Scootert követtük a kihallgató szobába.
Az üvegen keresztül megláttuk Bryan Adams-et.
Feladta magát..




Hellóka skacok!:) Köszönöm a kommenteket!:) Ez lett volna az utolsó előtti rész, remélem tetszett!:)
xx

Part 22.: I'll die..

Azonnal tárcsáztam Justint.
- Mondjad Scoo!
- Nagy baj van Justin.
- Mi történt?
- Luke elkapta Hannaht és a barátnőjét.
- A picsába!- szitkozódott a vonal végén.- Azonnal küld helikopterrel az egységet!
- De hát a főnök..
- Leszarom a főnököt! Küldd a helikoptert!- szakított félbe, majd kinyomta.

*Justin Bieber szemszöge *
Tudtam, hogy makacs és nem marad a koleszba! Tudtam! A picsába!
A gázra tapostam. 220-szal mentem. Nem fogok odaérni időben. Már egy órája utón vagyok, ha visszafordulok, rengeteg időt veszítek.
Azonnal Scooter számát tárcsáztam.
- Mond Justin!
- Scoo! Küldenéd értem a helikoptert?
- Merre vagy?
- L.A.-től úgy 150km-re. Nem tudom.
- A 'S Main Street'?
- Igen, oda!
- Máris indítom.
- Kössz!- majd köszönését meg sem várva, letettem.
Megálltam az út szélén, hogy megvárjam a helikoptert. Idegtépő ez az egész. Tuti most már végez vele, és én semmit sem tehetek ez ellen. Tudtam, hogy nem szabad elengednem őt, éreztem.
Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt.
- Igen?- szóltam bele. Szívem a torkomban dobogott.
- Justin, Hannah vagyok!- súgta a vonal végén.
- Jézusom. Hannah! Honnan tudod a számom? Jól vagy?
- Az most mindegy, és igen, jól vagyok! Ne aggódj!
- Hol vagy most?
- Nem tudom. De esküszöm neked ez minden várost ismer.
Elmosolyodtam. Még a legdurvább helyzetekből is képes kihozni a poént.
- Próbálj tájékozódni. Egy raktárban? Vagy valahol máshol?
- Neeem. Valami háznak a pincéjében. A pinceablakban kapaszkodok, hogy legyen egy kis térerőm.
- Figyelj! Nem tudtok kijutni valahogy?
- Be vannak rácsozva az ablakok és bezárta az ajtót.- mondta majd kicsit elhalgatott.- Mikor érsz ide Justin?
- Nem tudom, édesem. Még nagyon messze vagyok.- ekkor egy hatalmas csörömpölést hallottam.- Hannah! Hannah, mi történt?
Nagy csend a vonal végén.
- Justin itt vagy?
- Igen, mi történt?- kérdeztem ijedten.
- Semmi, csak leestem az ablakból.
- Hannah..- fogtam a fejem és nevettem.
- Hééé! Ne nevess!- nevetett ő is.- Ugye tudod, hogy arról kéne beszélnünk, hogyan tudnék kiszabadulni, de csak nevetünk?
- Jobb mint ha sírnánk.- mosolyogtam, bár ő ezt nem látja. Ekkor eszembe jutott, hogy letudom nyomozni a telefont.
- Hannah. Kié a telefon?
- Emilyé.
- És mi a száma?
- Mi a számod Emily?- kérdezte a lánytól.- Figyelj mondom: 566-369-154.- fejezte be.
- Akármi történik, maradj vonalban, rendben?
- Mit csinálsz?
- Lenyomozom, hol vagytok.
- Nem is vagy te olyan hülye.
- Még csak most jössz rá?- nevettem, közben vártam, hogy az autómba szerelt nyomozó, megmutassa hol vannak Hannahék.- Oké, megvan!
- Na mizu? Hol vagyok?
- Még mindig Massachusettsben vagytok.
- És mennyi idő még ideérsz?
- Légvonalban úgy 4 óra.
- Oké.- hallottam a hangján, hogy nem okés valami.
- Baj van?
- Nem, nincs.
- Hannah ismerlek már annyira.
- Tudod miért nem ölt meg még Luke?
- Miért nem?
- Mert szeret.- amit kimondta az utolsó szót valami fura érzés fogott el, amit ritkán érzek.
- Azta..- jutottam szóhoz nagyjából fél perc után.- És te is szereted őt?
- Igen. Azok ellenére is, hogy megakart ölni.- mondta.
- Komolyan?
- Dehogy Justin. Hova képzelsz?
- Hannah, basszus. Már elhittem.- megkönnyebbültem.
- Justin..
- Igen?
- Szeretlek.
- Én is, Hannah, nagyon.
- Justin, le kell tennem, jön Luke.- sürgetett.
- Hannah, várj!- de hiába, már letette.


* Hannah Williams szemszöge *
Amint letettem a telefont, elrejtettem a farzsebembe.
- Lányok van egy jó és egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
Egyikőnk sem válaszolt.
- Kezdem a jóval: Szóval a jó az, hogy elmegyünk innen. A rossz, hogy vagy téged - mutatott Emilyre a fegyverével - vagy téged, meg kell hogy öljelek.- mutatott rám.
Jelen esetben számomra mind a kettő kijelentés rossz. Végre Justin tudja hol vagyok, erre el akar menni? Remek.
- Gondolkodtam.- szólalt meg újra.- Nehéz eldönteni, kit öljek meg, akit ráadásul meg is kell hogy erőszakoljak, hisz így tarthatom meg a hagyományokat.- vigyorodott el.- A választásom Emilyre esett.
- Majd én vállalom.- léptem Emily elé. Ezt miért mondtam most?
- Jó lenne lefeküdni veled édesem, de nem akarlak megölni, még nem.- simította végig arcomat a fegyver csövével, majd félre lökött.
- Te velem jössz!- ragadta meg Emily karját, majd kiráncigálta a pincéből.
Egyedül maradtam.
Fel kell hívnom Justint.
Elővettem a telefont és megláttam, hogy 10%-on van ez a genyó. Persze. Mint egy horror film.
Gyorsan tárcsáztam, a harmadikra fel is vette.
- Hannah, most szállok fel a helikopterre.
- Justin elakar vinni innen, és Emilyt megakarja ölni.
- Nem tudsz valahogy kijutni? Nincs egy hullám csatod, hogy ki tudd nyitni az ajtót?- kiabálta a telefonba a helikopter hangja miatt.
- Nincs nálam semmi. Kérlek siess!- sürgettem, de hiába úgysem érnek ide.
- Sietek, megígérem, de le kell tennem édesem, mert felszállok a helikopterre.- majd már csak a vonal csipogását hallottam.
- Siess..- mondtam, mintha még hallana.
Próbáltam kiutat keresni, hátha szerencsével járok.
Felszaladtam a pinceajtóhoz majd lökdösni kezdtem. Véletlenül lenyomtam a kilincset, majd az ajtó kinyílott.
Nem zárta be ez a féleszű.
Óvatosan osontam a tök ismeretlen házban, amit Emily sikítása töltött be. Szörnyű volt hallgatni. Két választásom van: Az egyik, hogy csendben, kivonulok a házból. A másik ennek az ellentéte. Csak így tudom megmenteni a haláltól.
Vettem egy mély levegőt, majd ordibálni kezdtem.
- Luke! Nem felejtettél el valamit?
Ekkor egy pár másodperces csend volt, majd Luke feltépte a szoba ajtót, és arca fal fehérré vált. Ekkor szaladni kezdtem. Kirohantam a házból. Nem tudtam merre csak szaladtam. Amikor hátra néztem, láttam, hogy Luke is szalad felém. Begyorsítottam. Csak szaladtam és szaladtam. Lábaim alig bírták, de most nem adhatom fel. Volt egy kis előnyöm. Hirtelen megpillantottam egy kisebb boltot. Itt talán meghúzhatom magam. Bementem, majd elvegyültem a sorok között. Nem sokkal később hallottam, hogy az ajtó ismét nyílik. Szívem a torkomban dobogott. Szinte biztos voltam benne, hogy Luke az.
- Csókolom Mrs. McCartney!- szólt az eladó. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem ő jött be. Üldözési mániám van. Mindenhol őt látom, mindig azt hiszem, hogy a nyomomban van. Megőrjít.
- Elnézést! Segíthetek?- zökkentett ki egy hang a gondolatmenetemből.
- Nem köszönöm!- mosolyogtam a 30-as  éveiben járó hölgyre.
- Ezekre a fajtákra kaptuk a legtöbb visszajelzést.- vett le egy tampont a polc tetejéről.
Értetlenül néztem rá, mire leesett, hogy az egészségügyis részen vagyok, azon belül a tamponok előtt.
- Erre minden nő azt mondta, hogy kiváló.- nyújtotta át a kis dobozt.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá. Azért mégsem mondhatom neki, hogy igazából egy vérbeli gyilkos üldöz és csak bujkálok.
Talán még pénz sincs nálam, hogy megvegyem, nehogy megsértsem vele a hölgyet. Nyúlkáltam zsebeimbe, majd az utolsóba, ami a farzsebem volt, abban találtam 5 dollárt.
A kasszához mentem, hogy megvegyem azt, amire most egyáltalán nem lesz szükségem, majd kivizettem és félve kiléptem az ajtón.
Bevoltam tojva. Úgy éreztem magam, mintha a Parajelenségek című filmben szerepelnék, és egy gonosz démon üldözne, aki megakar ölni. Sok különbség nincs a kettő között: Annyi, hogy Luke él, és nem démon.
Elkezdtem szedni a lábaimat, de körültekintő voltam. Folyamatosan magam mögé tekintgettem. Minden mozgó élőlényre azt hittem, hogy Luke. Az üldözési mániám visz a sírba, nem Luke. Ahogy sétáltam, megpillantottam egy táblát. Ellery St. Ezaz! Ebben az utcában van a suli. Megkönnyebbültem egy kicsit, hogy visszataláltam, de még így sem maradhatok nyugodt, hiszen Luke bárhol lehet. Gyorsan lépkedtem, hogy betaláljak a koleszba és feltűnés nélkül menjen minden.
Mikor megláttam a sulit megnyugodtam, itt már nem eshet bajom. Futni kezdtem, hogy biztos legyek a biztonságomban. A kolesz ajtónál éreztem, hogy most már minden rendben..majdnem. Ugyanis Emily még ott maradt és lehet, hogy Luke már visszament hozzá. Felmentem a szobámba és leültem az ágyra. Azon gondolkodtam, hogy Luke vajon visszament Emilyhez? Vagy itt ólálkodik a kolesz körül és arra vár, hogy én mit sem sejtve kimenjek és lecsapjon rám? Nem tudom, de félek. Nem akartam, de elnyomott az álom..
Arra ébredtem, hogy valaki az oldalamat simogatja. Kinyitottam a szememet, majd megláttam Justint.
- Justin!- öleltem meg szorosan.- Kérlek vigyél haza, ne hagyj itt!- szorítottam még mindig magamhoz.
- Shh..Nyugi! Már itt vagyok.- lehelt egy puszit a homlokomra.
- Emily?- néztem a szemébe.
Lehajtotta a fejét.
Tudtam, hogy baj van.
- Sajnálom..- ölelt magához, amikor meglátta könnyes szememet.
Mégegy ember..MIATTAM.
- Nem maradhatsz itt, elviszlek vissza Los Angelesbe, oké?- simította végig arcomat.
Bólogattam.
Összepakoltam a maradék cuccomat, majd elindultunk a helikopterhez. Persze mindenki minket nézett, de nem érdekelt. Úgysem jövök ide többet. Ami legjobban elszomorít, az Emily halála. Nem ezt érdemelte, nem tett semmit sem.
Felszálltunk a helikopterre, majd Justin vállára hajtottam a fejemet és elaludtam.
- Hannah.- szólított valaki.- Itt vagyunk.
Szemeimet kinyitottam.
- Gyere, megjöttünk.- mondta Justin.- Jól vagy?- kérdezte.
- Igen, már amennyire jól lehet az ember ilyen helyzetben.- vakartam a tarkómat.-  Tényleg..Mi lesz most a sulival?
- Scoo elintézte a kiiratkozást. Ne aggódj érte.- fogta meg a kezem.
Jó, hogy itt van Justin, aki támogat mindenben. Nélküle nem itt lennék lelkileg, ahol most tartok. Ha ő nem lenne, lehet már én sem.
Bementünk az egység főhadiszállására. Nagyon menő hely, még sosem jártam itt.
- Tetszik?- zökkentett ki Justin a gondolatmenetemből.
- Nagyon állat! Én is dolgozhatok itt?
- Akár..- mosolygott.
- Mr. Bieber!- szólt egy idősebb férfi Justinnak.
- Egy pillanat.- mondta, majd odament hozzá.
A férfi idegesnek látszott. Kézmozdulatait és arcmimikáját láttam, amint -nagy valószínűséggel- kiosztja Justint.
Úgy két perc elteltével, Justin visszajött, igencsak feldúltan.
- Mi a baj?
- Menjünk.- ragadta meg a kezemet.
Beültünk a kocsiba, majd elindultunk, gondolom haza.
- Ki volt az az ember, Justin?- törtem meg a csendet.
- A seggfej főnököm.
- Kirúgtak?
- Nem dehogy, csak még a múltkor azt mondta, hogy megtiltja azt, hogy továbbra is én védjelek, mert szerinte én bajba sodorlak. Hát nem engedelmeskedtem neki, ezért van kiakadva és azt mondta elintézi, hogy többet nem kell oda mennem.- magyarázta.
- Basszus.- temettem arcomat a kezeimbe.
- Mi a baj?
- Most miattam leszel kirúgva.
- Nem, nem, dehogy! Nem miattad. Amúgy is seggfej velem, utál azért, amiért jó vagyok abban amit szeretek, és az külön bassza a csőrét, hogy a nagyfőnök előakar léptetni.
- Tenyleg ennyire jó vagy a munkádban?
- Azt mondják.- pillantott rám egy pillanatra.- De veled más a helyzet. Téged egyszerűen nem tudlak megvédeni Luke-tól. Nem megy.
- Így is többet tettél értem, mint amit elvártam, és ezért hálás vagyok.
- De még mindig nem kaptuk el, és egyre messzebbre megy el azért, hogy végezzen veled.
- Emilyt hogy ölte meg?
- Nem szeretném elmondani.
- Tudni szeretném, Justin!
Nem szólt semmit, csak leállította a motort.
- Kidobta az emeletről.- hajtotta le a fejét.
- Van még valami?- kérdeztem tőle.
Nagyot sóhajtott.
- Justin..- fogtam meg a kezét.
- Hagyott egy levelet nekem.
- Milyen levelet?- értetlenkedtem.
- Amiben leírja lépésről - lépésre, hogy hogyan fog megölni.- nézett rám. Ledöbbentem és a hideg rázott.
Meg fogok halni..




Hellóka! Köszönöm az előző részhez érkezett komikat. :) Most egy kicsit hamarabb hoztam, mint szoktam:)
xx

Part 21.: He caught them..

Próbáltam könnyeimet visszafojtani, mielőtt Emily, a szobatársam kérdezősködni kezdene.
Hazudott. Azt mondta hetente egyszer beszélünk, erre számot változtat. Annyira dühös vagyok rá jelen pillanatban.
- Van barátod?- zökkentett ki Emily a gondolatmenetemből.
- Nincs.- feleltem. Igazából Justin nem nevezhető annak. Ezek után végképp nem.- Neked?- tereltem el magamról a szót.
- Igen, van.- mosolygott.
- Ez nagyszerű! És mióta?- kérdeztem. Legalább neki összejön.
- Már lassan egy hónapja.- mosolygott még mindig. Láttam rajta, hogy eszméletlenül boldog.
- Gratulálok!- örültem vele együtt.
- Holnap meglátogat, mert néhány dolgot nem tudtam elhozni. Majd bemutatlak neki.
- Rendben.- mosolyogtam.
Hosszasan beszélgettem Emilyvel, majd mindketten elaludtunk.
Másnap reggel órám borzasztó hangjára ébredtünk. Rég keltem fél 7-kor.
- Mentem zuhizni.- jelentette ki Emily, és hirtelen kipattant az ágyból, mintha mindennapja így telne.
Kihasználom az időt, addig pihenek.
Már majdnem sikerült visszaaludnom, amikor telefonom csörögni kezdett.
Anya volt az.
- Szia anyu, mizujs?- kérdeztem tőle rekedtes hangon.
- Szia.- szólt bele egy ismerős férfi hang.
Szívem hevesebben kezdett verni, amikor meghallottam Justin hangját.
- Mit akarsz? Miért hívogatsz? Főleg anya telefonjáról?!- támadtam le.
- Most mi a baj, Hannah?
- Mi a baj? Még kérdezed? Azt mondod minden héten felhívsz egyszer, erre tegnap próbállak, és megváltoztatod a számod? Egyből, miután eljöttem?
- Hannah, ezt megbeszéltük.
- Nem, nem ezt beszéltük meg.
Ekkor Emily lépett ki a fürdőből.
- Hannah, kérlek. Megmagyarázom.
- De ne most.- ekkor kinyomtam a telefont.
- Minden rendben?- jött oda.
- Persze.- túrtam kócos hajamba.
- Ki volt az?- kérdezte halkan. Gondolom félt, hogy leordítom a fejét.
- Az egyik ismerősöm. Nem száll le rólam.- mondtam. Nem akarom, hogy tudjon Justinról, hogy ki is ő valójában.
- Nyugi! Minden oké lesz. Zuhanyozz le, aztán irány a suli!- mondta, majd nekiállt bepakolni a táskájába.
Háromnegyed nyolckor elindultunk a suliba. Itt van a kolesz mellett, így szerencsére nem kell sokat sétálnunk. Mindketten nagyon izgulunk, mert új suli meg minden, de legalább az nyugtat, hogy osztálytársak vagyunk.
Átléptük a suli küszöbét és felsőbb évesek szúrós tekintetei szugeráltak minket. Frusztrált ez az egész új suli dolog. Megkerestük a termet, a papíron, amit még tegnap kaptunk, majd a kevésbé nyüzsgő 16-os terembe sétáltunk. Mikor beléptünk, mindenki minket nézett. Emily elég piruló típus, ahogy elnéztem, mert feje egy paradicsommal versenyezhetett volna. Leültünk az utolsó előtti üres padba, majd az osztályt kezdtem nézni. Első látásra láttam tipikus menő srácot, aki az osztály feje akar lenni, mint minden osztályban, ebben is megtalálhatók a ribanc jelöltek. 8 óra pár perckor belépett az osztályfőnök asszony is, aki elég szigorúnak látszott.
- Jó reggelt mindenkinek! Mrs. McRae vagyok, és én leszek az osztályfőnökötök! Szeretném ha mindenki együtt működő lenne és  békében megélhetünk egymás mellett.- mosolygott a végén, nehogy egy hárpiának képzeljük. - Most pedig mindenki mutatkozzon be. Név, honnan jöttél és egy pár szót magatokról.- mondta, majd rámutatott az első padban ülő félénk lányra, aki elindította a bemutatkozást...


* Később *

Végre vége az első napnak. Szerencsére csak négy osztályfőnökink volt és most mehetünk arra, amerre akarunk.
- Elmegyünk szétnézni egy kicsit a suli környékén?- kérdeztem Emilyt, aki a telefonját bújta.
- Még egy pár perc és jön a barátom, utána mehetünk. - mosolygott.
- Oké.- mosolyogtam vissza.
Nem sokkal később egy fekete, Audi állt be a suli elé.
- Ő lesz az!- rohant a kocsihoz, én meg utána.
A srác kiszállt, Emily pedig a nyakába ugrott. Ismerős volt a srác. Tuti láttam már.
- Hannah, ő a barátom, Luke.- mondta Emily, mikor utolértem. A név hallatán szívem a torkomban kezdett dobogni. Luke ott állt velem szemtől szembe.  Legszívesebben elszaladtam volna, de nem ment. Lefagytam.
- Kicsim, ő itt a szobatársam, Hannah.- törte meg a csendet Emily.
- Luke Torrent.- nyújtotta a kezét.
Óvatosan viszonoztam.
- Ha-Hannah Williams.- fogtam vele kezet. Amikor hozzá értem, olyan volt mintha már halott lennék. Közel két hónap hajsza után azt hittem nem talál rám, erre itt áll velem szembe.
- Bocsássatok meg!- mondtam, majd elszaladtam onnan. Már vártam, hogy Luke előkapja a fegyverét és hátba lő, de szerencsére nem váltotta valóra rémes gondolataim.
Felszaladtam a szobába, és csak az járt a fejemben, hogy valahogy szólnom kell Justinnak. De ez az ostoba számot váltott. Most mit tegyek?
Ekkor eszembe jutott Scooter. Remélem ő elérhető.
Tárcsáztam a számát.
- Hannah, szia! Milyen a suli?- üdvözölt.
- Scoo, baj van.
- Mi az, mi történt?
- Luke itt van.- nyeltem egyet.
- Mi? Ez biztos? De hogy jöttél rá?- kérdezősködött.
- Szerinted mennyit kell gondolkodni, ha eléd áll?
- Találkoztál vele és nem ölt meg?- akadt ki. Inkább meglepődött.
- A szobatársam barátja. Így már nem csak én vagyok veszélyben.
- Hannah. Figyelj! Egy napnál előbb nem érünk oda, szóval meg kell nyugodnod, és valahogy lassan beadagolnod a szobatársadnak, hogy mi a helyzet, oké?- mondta nyugodt hangon, pedig nem volt az.
- Ki az Scoo?- hallottam Justin hangját a háttérben.
- Scoo, kérlek add oda neki a telefont!- mondtam remegő hangon.
- Rendben.- majd átadta.
- Igen?- szólt bele Justin.
- Justin..- küszködtem könnyeimmel és félelmemmel.
- Hannah. Mi a baj?
- Itt van Luke. Itt van. Meg fog ölni. Justin kérlek gyere ide.
- Pakolj össze mindent! Holnap reggel ott vagyok, addig ki ne menj az épületből, értetted?- parancsolta.
- Igen, de kérlek siess!- majd már csak a vonal csipogását hallottam.
Előkaptam a bőröndömet, és mindent beledobáltam, ami belefért. Utána a másik táskámba pakoltam.
- Képzeld, Luke elvisz...- hagyta félbe mondatát Emily és körbe nézett a félig üres szobán.- Hova mész?
- Emily..én.- temettem kezeimbe arcomat.
- Baj van?- jött közelebb.
- Nem is gondolod mekkora.
Szemei tágra nyíltak.
- Mondd már!- türelmetlenkedett.
- A barátod egy gyilkos.- jelentettem ki egyszerűen, Scooter 'lassan adagold be neki' tanácsát figyelmen kívül hagyva.
Üveges tekintettel nézett, majd gúnyosan elnevette magát.
- Most min nevetsz?- értetlenkedtem.
- Rajtad. Szánalmas vagy. Így akarod elvenni tőlem? Nem vagy kicsit pofátlan?
- Mi? Neem. Nem, nem, nem! Emily, nem érted! Luke az exem, aki már több lányt is megölt! Esküszöm, hogy igazat mondok!
- De..
- Higgy nekem, kérlek!- vágtam szavaiba.
Láttam rajta, hogy kételyek között van. Hinne is nekem de nem is. Megértem.
- Tudod bizonyítani?- fonta össze maga előtt kezeit.
- Most itt nem, de..
- Akkor?
- Csak..Bízz bennem!
- Nem tudok.- majd kiment a szobából.
Basszus. Mégegy ember miattam fog meghalni. Most mit tegyek? Vajon hova ment most?
- Ez az!- jutott eszembe fél mondata: Luke elvisz..
Az ablakhoz siettem, majd láttam, hogy beszállnak Luke kocsijába. Rohantam le az ötödikről, majd mikor kiértem az ajtón, Luke autója eltűnt a kanyarba.
- Picsába!- szűrtem ki fogaim közül.
Megláttam egy srácot, aki éppen leparkolt a motorjával.
-Bocsi! Ne haragudj!- szaladtam oda hozzá.
- Igen?- vette le sisakját.
- Te is látod azt?- mutattam a másik irányba.
- Mit?- nézett bambán a fák fölé.
- Az ott!- majd löktem egyet rajta, ezáltal elesett.
- Hééé!- kiabált.
- Ígérem vigyázok rá!- próbáltam túl kiabálni a motor hangját, majd elhajtottam.
Mégis mi vált belőlem? Tolvaj lettem. Áá, dehogy! Bűnöző. A srác tuti feljelent. Ha tönkre teszem a motorját, akkor biztos. Szeltem az utakat, majd nehezen, de Luke nyomába értem. Nem mentem túl közel, de olyan messze se.
Durván 10 perc motorozgatás után elértünk egy raktárt.
Legfélelmetesebb rémálmaim ébredtek fel bennem. Itt most nincs olyan lehetőség, hogy vagy ő, vagy én. Itt vagy mindkettőnk túléli vagy egyikőnk se.
Luke fegyvert fogott Emily fejéhez, és úgy vonultak be a raktárba. Ahogy elnézem senki nem őrzi. Végülis ki keresne itt egy halottat?
Óvatosan osontam utánuk.
- Luke, kérlek engedj el!- hallottam Emily kétségbeesett hangját.
- Kussolj!- üvöltött vele, majd csend lett.
Vártam egy kicsit, majd elindultam a cél felé.
Luke nem volt ott, csak Emily megkötözve.
- Em.- súgtam.
- Hannah!- kiabálta.
- Sshhhhh! Halkan! Hol van most?
- Elment arra.- bökött az ujjával az ajtóra, miután eloldoztam.
- Gyere, sietnünk kell!
- Khm.- köszörülte meg valaki a torkát.- Hova-hova szépségeim?
Lassan megfordoltunk mindketten. Luke kezében fegyver volt.
- Luke, kérlek had menjünk el!- rimánkodott Emily.
- Persze, aztán feladjatok a zsaruknak, mi? Ennyire hülyének nézel?
- Most mit akarsz?- indultam meg felé.
- Hogy mit? Végre a fejedbe ereszteni egy golyót! És most nincs itt életed szerelme, hogy megmentsen. Véged van!- majd rám szegezte fegyverét.
- Lőjj! Csak bátran! Tessék! Azt akarod, hogy meghalljak? Akkor lőjj le! Már nem érdekel!
Luke szeme se rebbent, de láttam rajta, hogy tétovázik.
- A kurva életbe!- tette le a fegyverét. Megkönnyebbültem. Nem hittem volna, hogy így meglágyul.
- Most miért nem ölsz meg? Itt vagyok! Megtehetnéd.
- Mert szeretlek baszki!- kiabálta az arcomba.
Nem hazudok, meglepett a dolog. Nem számítottam rá.
- Nem tűnt fel? Hányszor megölhettelek volna, de nem ment! Egyszerűen nem! Te valahogy más vagy.
Még mindig nem jutottam szóhoz.
Luke a berácsozott ablakhoz sétált.
Háttal volt nekünk.
' Oké Hannah! Most vagy soha! ' bíztattam magam, majd felkaptam a széket, és leütöttem vele.
Nem ájult el, csak összerogyott.
- Erre nem számítottam. Futás!- mondtam Emilynek, majd rohantunk ki.- Gyorsan! Ülj mögém!- parancsoltam rá, majd beindítottam a motort.
Luke lőtt felénk, de egyikőnket sem találta el.
Láttam a visszapillantóból, hogy követ minket.
Azt mondta, hogy nem volt szíve megölni, de most tuti megteszi.


* Scooter Braun szemszöge *

- Nincs sok időnk! Luke Torrent Massachusettsben tartózkodik, és nem egy hanem két élet is kockán forog! A helikoptert megtiltotta a főnök a pánikkeltés miatt, így is elég nagy lesz! Élve vagy halva, de hozzátok el Luke Torrentet! Gyerünk!- majd az 50 külön egységes kivonult a teremből.
Megszólalt a telefonom. Egy nyilvános fülke számát írta ki.
- Igen?
- Scoo! Hannah vagyok! Sikerült elmenekülni, de követ minket.- lihegte a vonal végén Hannah.
- Oké, nyugi! Húzódjatok meg valahol, és hívj, rendben?
- Rendben, de..- kezdett bele a mondatába, de mielőtt a vonal megszakadt volna, egy sikítást hallottam.
Elkapta őket..


Sziasztok!:) Sajnálom hogy rég volt rész:( Köszönöm az előzőhöz érkezett kommenteket! Remélem ez is tetszett:)
xx