Nem mondhatom el neki, hogy Luke feltehetően még szabadon mászkál egy lőtt sebbel. Ha ezt elmondom, megint pánikolni kezd, és félni fog a suliban.
- Nem. Semmi nem történt. Egy kis balhé van az egységnél, de semmi komoly.- próbáltam bíztató mosolyt küldeni felé, de nem volt a legmeggyőzőbb.
- Biztos minden oké?- szemei csillogtak. Képtelen vagyok neki haudni, de most az egyszer muszáj.
- Persze, ne aggódj!- leheltem egy puszit az arcára.
- Oké.- mosolygott mit sem sejtve.
* Hannah Williams szemszöge *
Justin kicsit furcsa a rövid telefonbeszélgetés után, de biztos semmi komoly nincs, hisz akkor elmondta volna.
Egy hosszabb csókkal elbúcsúztunk egymástól. Mikor beértem az ajtón anya a nyakamba ugrott és az ilyen helyzetekben feltehető kérdéseket kérdezgette.
- Kicsim! Jól vagy? Nem esett bajod? Minden rendben?
- Persze anyu, minden oké. És most már nincs miért aggódni.- 'vakartam' le magamról. Nagyon szeretem az anyukám, de kezdett kicsit megfojtani.
- Hogy érted?
- Luke meghalt.
- Hála az égnek!- ölelt meg újra.
- A sulit is elmondtam neki..
- És mit szólt?- nézett rám.
- Egész jól fogadta. Jobban mint vártam. Azt hittem kiakad, és elküld melegebb éghajlatra, de nem. Úgyhogy egy hét múlva suli.- próbáltam egy mosolyt küldeni felé, de szinte lehetetlen volt. Nagyon fog hiányozni anya, Justinról ne is beszéljünk. 3000 mérföld fog minket elválasztani minket. Szinte lehetetlen a találkozás, és ami még dühítőbb az az, hogy isten tudja mit fog csinálni a távollétemben..
* 5 nappal később *
Két nap is suli. Hihetetlen.
Justin felajánlotta..sőt! Inkább erősködött, hogy ő akar kivinni a reptérre. Igazából nem bánom. Legalább egy kis időt még együtt tudunk tölteni.
- Kicsim! Itt van Justin!- szólt anya, rögtön a duda után.
- Jövök!- ordibáltam vissza, majd nagy poggyászaimat kezdtem el kivonszolni a szobámból. Furcsa lesz 2 esemény dús hónap után újra iskolába járni, de legalább ott nem fog ismerni senki sem és új életet kezdhetek. Egy dolog biztos: ezekre mindig is emlékezni fogok.
- Ne segítsek?- kérdezte anya, gondolatmenetemből kizökkentve.
- Nem, köszi!- és abban a pillanatban a lépcső közepéről megindítottam a bőröndjeimet.- Megoldottam.
- Remélem volt benne törékeny.- jött egy ismerős hang.
- Te soha nem változol meg.- mosolyogtam Justinra, aki ugyanolyan tapló, mint amikor megismertem, de ennek ellenére szoros kapcsolatot ápolok vele, ami 'sokkal több mint barátságon' alapul. Szeretjük egymást, de mindketten tudjuk, hogy csak a baj van, ha mi egymás közelébe kerülünk. Bepakoltunk a kocsiba, majd miután elköszöntem anyától, elindultunk.
- Várod a sulit?- törte meg a csendet.
- Egy kicsit. De fura lesz.
- Majd megszokod..- tette jobb kezét combomra.
Nagyon fog hiányozni. Belegondolni is fájdalmas.
Piros lámpát kaptunk. Volt időm a kedvenc boltjaim bámulására, legközelebb az őszi szünetben fogok itt vásárolni.
Néztem a mindig napos, nyüzsgő várost, ahol emberek százai fordulnak meg nap mint nap, akiket életembe legalább egyszer látok, de a sok ember közül egy mégis szemet szúrt.
- Ez nem igaz.
- Mi?- kérdezte Justin.
- Az ott Luke.- majd hirtelen a gázra taposott, mert váltott a lámpa.
- Miről beszélsz? Luke halott.
- Nem Justin, nem vagyok hülye. Tudom mit láttam.- kezdtem ideges lenni.
- Hannah. Lelőttem. Meghalt. Nem lehetett ott.
- Akkor szellemet láttam?- akadtam ki rá. Láttam rajta hogy kezd idegessé válni. A kormányt szorongatta.- Justin, mit nem mondasz el?- kérdeztem lágyabb hangon.
Nem válaszolt.
- Állj félre.
- Mi? Lekésed a géped.
- Állj félre!- emletem fel a hangom.
Jobbnak látta, ha engedelmeskedik, hiszen ismeri a haragom.
- Nem halt meg.- nézett maga elé.
- Mi?
- Emlékszel, amikor kaptam a hívást és azt mondtam, hogy az egységnél van baj?
- Igen.
- Scoo telefonált, hogy Luke teste eltűnt. Lelőttem, de nem halt meg. Hibát követtem el akkor, aznap, hogy nem néztem meg, valóban meghalt e.
- Ne..- temettem kezembe az arcomat.- Tudtam, hogy nem lehet ilyen egyszerű az egész.
- Érted már miért nem akartam elmondani? Mert megint bepánikolsz és nem figyelsz majd semmire se, csak arra fogsz összpontosítani, hogy Luke bármikor megtalálhat.
- Forduljunk vissza. Nem megyek el a suliba.
- Dehogy fordulunk. Biztonságban leszel Massachusettsben. Ne aggódj! Nem találhat rád.- fogta meg a kezem megnyugtatás képpen, majd elindította az autót.
Nem sokkal később a reptéren voltunk.
- Hát akkor itt vagyunk.- mondta a csendet megtörve.- Van még valami.
- És mi az?- néztem rá.
- Nem beszélhetünk.
- Mi?- kerekedtek ki a szemeim.
- Bármikor lenyomozhat, és megtalál.
- Justin, ne kérj tőlem lehetetlent, kérlek!- küszködtem könnyeimmel.
- Hannah. A te érdekedben.
Fejemet megráztam, majd kiakartam szállni, de nem engedte.
- Nem hagyom, hogy csak úgy itt hagyj, búcsú nélkül.- fogta meg a kezem.- Csak egy csókot.- súgta halkan, de úgy hogy én halljam.
Rápillantottam. Szemei csillogtak. Tekintete még mindig olyan bájos, amikor legelőször találkoztunk.
Óvatosan magához húzott, majd megcsókolt. Igaza van. Enélkül útnak sem idnultam volna. Tuti vissza szaladtam volna hozzá, és valamelyik piros lámpánál elkaptam volna, mint a filmekben.
- Megígérem, hogy hetente egyszer beszélünk, oké?
- Rendben.- válaszoltam.- Megyek.
Amúgy sem erősségem a búcsúzkodás, de ez kikészít. Mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot.
Justin segített kivenni a cuccaim, majd a végső ölelés után elváltak útjaink. 3000 mérföld..
* 2 nappal később *
Vasárnap. Holnap van az első napom a suliban. Rettenetesen izgulok. Eddig egyetlen egy embert ismerek az osztályból, aki egyben a szobatársam is.
De egy dolog még inkább aggaszt: Luke szabadsága. Neki halottnak kéne lennie, erre éli a kis életét. Justint féltem és anyát. Tudom, nem lenne szabad telefonálnom, de tudnom kell hogy jól van e.
Tárcsázni kezdtem a számát, de egy női hang válaszolt.
- Ez a szám nem található a nyilván tartásban.
Hazudott..
Sziasztok!:) Remélem tetszett ez a rész, még ha nem is olyan izgi. Szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni előre is!:) <3
xx
